2016. 03. 15.

30.fejezet

Sziasztok!
Nem is tudom, mit mondhatnék... Foghatnám az időhiányra, de inkább fogom a kedvtelenségre és az ihlethiányra :3 Félreértés ne essék, imádom Larry-t... Csak szükségem volt némi pihenésre :3 Előre is elnézést kérek a fejezet minősége és - szerintem - kiszámíthatósága miatt, egyszerűen semmi ötletem... Pedig sokat agyaltam, mi legyen :3 Köszönöm az előző két bejegyzéshez érkezett 6 kommentárt - Bridget, Mag megy (2x), Horváth Nóra, Unknown és daisycameron parker ♥ - és a 68.000 megtekintést ♥! Remélem, megosztjátok velem véleményeteket :) A napokban - hétvégén, valószínűleg - érkezik még az Epilógus és az utószó :) További jó pihenést kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

*.*.*.*.*.*

Lovebug
{Louis}

Nagy volt a sürgés-forgás az esküvő reggelén. Niall, Harry és én vállaltuk a díszítést. Zayn testvérei feleltek az ételekért, Liam családja pedig a tortát intézte. A jegyes pár már hajnal óta talpon volt; melegítőben és elnyűtt pólóban próbálták a bevonulást. A fejem megfájdult az esküvői zenétől.
- Ti még át sem öltöztetek? Mi a fenét csináltatok ennyi ideig? Nyomás készülődni! - lökdöste a fiúkat Karen a ház felé. Zayn mosolyogva megforgatta a szemét, majd átkarolta a vőlegénye derekát és egy puszit lehelt a srác többnapos borostával borított arcára. Kis híján leestem a létráról, amikor Karen minket is elkapott. - Alig egy óra van a kezdésig, mit pepecseltek még a díszítéssel?
- Nyugodj meg, kedvesem - jelent meg anya, én pedig óvatosan lemásztam a létra tetejéről. Haz és Ni a hangtechnikával volt elfoglalva. - Negyed óra alatt simán elkészülnek a fiaink. Igaz, Boo?
- Ha nagyon igyekezünk és valakire nem jön rá a szerelmeskedés - néztem vigyorogva a göndör hajú szépfiúra, akinek igencsak dudorodott a nadrágja. Anyu bosszúsan vállon csapott. Elképedve széttártam a karjaim. - Nézz csak rá! Hát lehet azoknak a gyönyörű, smaragdzöld szemeknek és annak az édes mosolynak ellenállni?
- Lehet - vágták rá egyből a már reggel óta puccparádéban lévő anyák, mire magam elé emeltem kezeimet. - Oké, oké. Megyünk is öltözni.
A vendégszobába érve egy gyors zuhanyt követően belebújtunk az ágyra készített, élére vasalt öltözékbe. Harry kis híján felrobbant, amikor meglátott. Fenekemet eléggé kiemelte a számomra kényelmetlen nadrág. Hatalmas kezeit a seggemre simítja vont szorosan magához. Forró lehelete csiklandozta arcom. Tekintetem megbabonázta alig fedett mellkasa.
- Bárcsak lenne egy kis időnk egymásra - harapott rá alsó ajkamra, amitől felnyögtem. - Anyukád nem örülne, ha késnénk, ugye?
- Nem igazán - motyogtam mosolyogva, miközben összekulcsolta ujjainkat s lementünk a kertbe. A vendégek nagy része már a helyén ülve várta a ceremónia kezdetét. - Gyere, keressük meg Niall-t. Valószínűleg már eszik.
Igazam volt. A szöszi egy nagyobb tányérral a kezében kerülgette a pezsgőspoharat szorongató meghívottakat, hogy a svédasztalhoz juthasson. Felnevettem.
- Azért hagyj valamit nekünk is - veregettem vállon, Ni pedig hümmögve elvett a helyéről egy villát és belekóstolt a hidegtálba. Messziről kiszúrtam Maura szigorú tekintetét, amivel a fiára próbált hatni. Sikertelen volt próbálkozása. Megköszörültem a torkom, mire rám emelte ég kék íriszeit. - Nialler, ugye nem akarod kijátszani anyukád haragját?
- Isten őrizz! - rakta le azonnal a tányért és a villát, majd megtörölte a száját s helyet foglalt Doniya mellett. Hazza kuncogva megrázta a fejét, aztán arcon csókolt és nem messze a boldog családtól leültünk. Shayna sietősen intett egyet nekünk és letelepedett Niall mellé. Haz kíváncsian a fülemhez hajolt. - Mikor akarnak összejönni? Túlságosan izzik már a levegő körülöttük.
- Fogalmam sincs. Makacs mind a kettő - húztam el a számat.

***

Késő estig a tábortűznél ültünk immáron a Payne-Malik ház kertjében. Amint vége lett a lakodalomnak, egy emberként céloztuk meg a szobákat s öltöztünk át egy kényelmesebb viseletbe. 
- Alig bírok lábra állni - sóhajtott fel Shay, aki Ni ölében feküdt egy pokróccal bebugyolálva. Nem is csodálkoztam problémáján. Szinte az egész délutánt végigtáncolta a vendégekkel. - Egy ideig biztos nem táncolok majd.
- Pedig ez a munkád, kislány - kortyolt bele a teájába Liam, majd elvett mellőlem egy takarót és Zayn vállára hajtva a fejét betakargatta magukat. Mindnyájan fáradtak voltunk. - Hosszú, de fárasztó nap volt a mai.
- Életünk egyik legjobb napja - szólaltunk meg kórusban, mire az ifjú pár felnevetett és megcsókolta egymást. Elmosolyodtam, aztán ez a mosoly gyorsan az arcomra is fagyott. Harry szokatlanul csendben volt és mintha nem is lett volna lélekben közöttünk. Egy apró puszit lehelve a vállára hajoltam füléhez. Megrezzent közelségemtől. - Mi a baj, édes?
- Semmi - vágta rá unottan, aztán felpattant a helyéről és meg sem állt a kocsijáig. Értetlenül néztünk össze a többiekkel. Néhány percnyi csendet követően lebontakoztam a takaró fogságából. - Utána megyek.
- Hagyd, biztosan csak a fáradtság miatt borult ki egy kicsit - szólalt meg Liam, miközben lerakta maga mellé a bögréjét. - Esetleg egyedüllétre van szüksége. Az utóbbi időben sülve-főve együtt voltatok.
Nehezemre esett, de egyetértően bólintottam. Való igaz, mostanában alig voltunk külön egymástól. Szomorúan lehajtottam a fejem. Mindent elrontottam. Több teret kellett volna adnom Harry-nek. Neki is megvan a saját élete s mostanában szinte mindig az enyémet egyengette.
- Beszélnem kell vele. Nem tudok tétlenül ülni és várakozni, mikor hagy faképnél - ugrottam fel a rönkről, melyen eddig ültem és lépteimet megszaporázva indultam haza. Az utcasarkon megtorpantam. Mi van, ha a saját lakásához ment? Idegesen a hajamba túrtam. Egy próbát megér, ha megnézem nálam.
Reménykedve fordítottam el a kulcsom a zárban. Csak a faliórát lehetett hallani, semmi mást. Az egész lakás sötétségben úszott. Csalódottan felsóhajtottam, majd cipőmet az előtérben hagyva az emeletre cammogtam. Amikor benyitottam a szobámba, kis híján dobtam egy hátast. Az ágyon egy hatalmas szív kapott helyet, rózsaszirmokból kirakva. A motívum közepén egy boríték és egy aprócska, vörös bársonnyal bevont doboz pihent.
- Jövök egyel nektek - lépett ki a fürdőből Harry. Tekintetem értetlenkedve cikázott közte és az ágy között. Miután lerakta a telefont, odajött hozzám s körém fonta karjait. - Ne haragudj, hogy ott hagytalak a tábortűznél.
- Semmi baj, megértelek - motyogtam, mire felvonta a szemöldökét. Kínomban a nyakában lógó keresztet kezdtem el piszkálni. - Egyedül akartál lenni. Nem csodálkozom ezen. Mostanában sok időt töltöttünk egymással, kellett egy kis távolság tőlem és...
- Miről beszélsz, kis csillag? - suttogta ajkaimra, majd megcsókolt. Homlokát az enyémnek döntve simította kezeit a fenekemre. - Ne gondolj többé ilyen hülyeségre, oké? Csak szerettelek volna meglepni. A többiek fedeztek.
Nagy kő esett le a szívemről. A következő pillanatban viszont forogni kezdett velem a világ. Haz elvette a helyéről a kis dobozkát s beharapott alsó ajakkal féltérdre ereszkedett előttem. Akaratlanul is végigszaladt egy könnycsepp az arcomon.
- Pocsék vagyok a beszédekben, így nem is készültem kisregénnyel - nevetett fel félénken, miközben megfogta a kezem. A dobozka tetejét felpattintotta, nekem pedig egy aprócska nyögés szaladt ki a számon. Egyszerűen gyönyörű volt a gyűrű. - Mégis szeretném, ha ezek ellenére is az enyém lennél úgy... Örökre. Louis, lennél a férjem?
Könnyeimet nyelve bólogattam, mint egy idióta. A smaragdzöld íriszek is elhomályosultak. Remegő kézzel húzta fel az ujjamra a gyűrűt, aztán felegyenesedett és a karjaiba kapott. Úgy csókolóztunk, mintha az életünk múlna rajta.